Blog

Teszteltük! #1 - Avon matt rúzsok

Már egy ideje tervezgetem, hogy cikket írok az Avon matt hatású rúzsairól, amik mostanában nagy kedvencemmé váltak. Már a külső is igazán megkapó: a matt fekete szín és az ezüst betét remekül passzolnak, és egyfajta eleganciát ad a terméknek. A csomagolás alján matrica jelzi a színt és a fantázianevet, a kupak teteje pedig átlátszó, így bármelyik oldalról is nézzük, egyből felismerhetjük a keresett árnyalatot.

Legelső "áldozatom" az 'Adoring love' nevet viseli, mely a matricán kissé megtéveztő módon egy piros színt sejtet, pedig a valóságban élénk rózsaszín árnyalattal van dolgunk. Bár a vásárlásnál ezt még nem tudtam, végül abszolút favoritommá vált ez a szín. Minden tekintetben helytállt: a pigmentáltsága szuper, könnyen kezelhető krémes állaga miatt,  egyáltalán nem szárítja az ajkaimat, és viszonylag tartós. Ha eszünk, iszunk, kicsit kopik, és érdemes rájavítani, de kizárólag ennyi negatívumot tudok róla elmondani.

A pozitív tapasztalatok után el is határoztam, hogy ebből még mindenképp be kell szereznem néhány árnyalatot, így az első adandó alkalmat megragadva még 3 másik darabbal bővítettem a gyűjteményt: rendeltem egy élénk piros színt (Red Supreme), egy sötétebb burgundit (Berry Blast) és egy szolídabb, visszafogott rózsaszín árnyalatot (Pure Pink).

Ha az emlékeim nem csalnak, akiciósan 1000 Ft körül volt darabja, jelenleg nem szerepel az aktuális katalógus akciós termékei között, így 1700 Ft-ért lehet megvásárolni. Mindenkinek ajánlom, aki tartós, minőségi matt rúzst keres elérhető áron!

Ti már próbáltátok? Mik voltak a tapasztalataitok?

~ Noémi ~

 

Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!