Blog

Vizsgaidősuck

Címkék: Inspiráció Blog

Már korábbi bejegyzésben említettem, hogy elég kemény heteknek nézek elébe, ami a tanulást illeti, és az jutott eszembe, hogy valamilyen formában írnom kéne Nektek a vizsgaidőszakról, viszont semmiképp sem szerettem volna egy panaszkodásáradatot zúdítani rátok. Na jó, tudom, hogy legszívesebben szeretnénk minél kevesebbet gondolni a vizsgákra, tesztekre, és az álmatlan éjszakákra, nem hogy még egy blogon is erről olvasni, de talán segíthetünk egymásnak átvészelni ezt a periódust azzal, ha megosztjuk a tapasztalatainkat, tippeinket. Alább összegyűjtöttem 10 tanácsot, ami mindannyiunk számára hasznos lehet.

1. Ne halogass!
Lenne egymillió dolog, amit szívesebben csinálnál a tanulásnál, de hidd el, nem éri meg! Mindenki legalább egyszer beleesik abba a hibába, hogy egy fontos feladatot hátrébb helyez a listáján, de végül mindig rá kell jönnünk arra, hogy butaság halogatni a dolgokat. A 'Majd később megcsinálom.." mondatokból sosem sül ki semmi jó.

2. Jutalmazd meg magad!
Az előző hasonló témájú posztban már olvashattátok ezt a tippemet, de itt sem veszti érvényét: egy sikeres vizsga után miért ne lephetnéd meg magad valamivel?! Lehet az egy otthon töltött pihenős, filmes nap, egy új felső, sütizés a barátokkal, vagy bármi, ami örömet okoz, de mindenképp légy szigorú magadhoz, és csakis akkor jutalmazd magad, ha valóban elérted a kitűzött célt, így biztosan lesz, ami motiváljon.

3. Tervezz előre!
Mérlegeld, hogy melyik vizsgára, mennyi idő szükséges felkészülni, és aszerint ütemezd a napjaidat. Érdemes kitűzni, hogy az adott napon hány órát/anyagrészt szeretnél tanulni, így valószínűbb, hogy nem csúszol ki az időből. Ehhez viszont elengedhetetlen az önfegyelem, azaz tartsd magad a napi beosztott tanulnivalóhoz!

4. Igyál sok vizet!
Ez a tipp természetesen nemcsak a vizsgaidőszakra vonatkozik, de talán előfordul, hogy amikor órákig ugyanazt a tevékenységet végezzük, elfeledkezünk a megfelelő folyadékbevitelről. A legjobb módja annak, hogy ezt elkerüld, ha még tanulás előtt kikészítesz egy üveg vizet az asztalodra. Ne várd meg a szomjúságérzést: a dehidratáltság fáradékonyságot okozhat, ami egy vizsgaidőszak idején egyáltalán nem előnyös!

5. Aludj eleget!
Talán az egyik leggyakoribb hiba, amibe sokan belefutunk, hogy nem pihenjük ki magunkat rendesen. Ezzel pedig egyértelműen magunk alatt vágjuk a fát, hiszen legtöbbször pont a vizsga előtti napra esik az a bizonyos álmatlan éjszaka (amikor megpróbálkozunk még utoljára a lehetetlennel), ami végül a koncentrációképesség jelentős romlását és "tegnap még tudtam"-érzést eredményezi, amiket szintén érdemes megelőzni. Tanuljatok a hibámból, és még ha úgy is érzitek a vizsga előtti este, hogy lenne mit ismételni, inkább aludjatok egy jót! Nincs annál rosszabb, mint zombiként vizsgázni!

6. Mozogj rendszeresen!
Persze nem azt mondom, hogy ha eddig nem mozogtál semmit, akkor most kezdd el a kemény edzéseket, hiszen legtöbbször ilyenkor van a legkevésbé kedvünk a hozzá! Nem az a lényeg, hogy kimerítő edzéseket tartsunk, hanem sokkal inkább fontos lenne, hogy a hosszú órákig tartó egy helyben ülést/fekvést megszakítsuk egy kis mozgással. Ez lehet egy 15 perces séta is, amíg kiszellőzik kicsit a fejünk, friss levegőn vagyunk, esetleg közben beszélgetünk egy barátunkkal, vagy megejtjük a napi telefonhívást haza.

7. Légy realista!
Ne tervezz be megtanulhatatlan mennyiségű témát egyetlen napra, hiszen csak csalódást fog okozni. A vizsgaidőszakban még inkább szükségünk van a sikerélményre, amik motiválnak, és előre visznek. Ez pedig lehet akár az is, hogy kipipálhatsz minden tanulnivalót, amit arra a napra szántál.

8. Légy pozitív!
Nem minden sikerül elsőre, de ez még nem jelenti azt, hogy vége a világnak. Állj hozzá pozitívan, ne keserergj azon, ha egy vizsgád nem jött össze. Próbálj meg rájönni, mi lehet az oka: rosszul osztottad be az idődet? Halogattál? Esetleg alaposabb tanulásra van szükséged? Gondold át, és készülj fel aszerint! Ne feledd: az ember a hibákból tanul, nem pedig a sikerekből, ezért néha szükség van a kudarcra, hogy még jobb lehess!!

9. Beszéld ki magadból!
Úgy érzed eleged van mindenből? Ne érezd magad egyedül, mindenki eljut erre a pontra, aki keményen dolgozik. Hívd fel a legjobb barátodat, tesódat, vagy szüleidet, és beszéld ki magadból minden bánatodat! Hidd el, sokkal jobban fogod magad érezni utána!

10. Fogadd el!
Bárhogy is alakul az idei vizsgaidőszak, ha már vége, és nincs több lehetőség a javításra egy adott tárgyból, akkor ne stresszelj rajta! Mindig van megoldás, lesz még lehetőséged vizsgázni, és addigra már legalább lesz tapasztalatod a tanár számonkérési módszeréről. Ne felejtsd el, hogy sokkal több vagy egy érdemjegynél, ezért soha ne érezd úgy, hogy egy sikertelen vizsga miatt összedőlt a világ: fogadd el, hogy ez így alakult, és gondolj arra, hogy legközelebb mindent bele adva megcsinálod, hiszen képes vagy rá! :)

Van még tipped, amit megosztanál velünk? Írd meg hozzászólásban!

~ Noémi ~

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.