Sziasztok! Kissé később, mint terveztem, de megérkeztem közös történetünk második részével, ami sajnos nem lett olyan izgalmas, mint Floo-é, de azért remélem tetszeni fog Nektek. Ha esetleg lemaradtatok volna az első részről, >> ide << kattintva bepótolhatjátok! Kellemes olvasgatást! :)

Egy hete már, hogy találkoztunk Charlie-val. Egy hét telt el a kínos találkozás, és az azt követő még kínosabb csókjelenet óta. Még most sem tudom felfogni, miért tettem. Mi ütött belém? Még mindig tagadhatatlanul vonzódom hozzá. Miközben a munka utáni sziesztámat töltve ezen gondolkozom, csörögni kezd a telefon. Ő az.. A szívem olyan gyorsan kezd kalapálni, mintha ki akarna ugrani a helyéről. Te jó ég. Hogy leplezzem a zavaromat?! Egy-két percbe beletelik, míg megpróbálom eldönteni, mit és hogyan mondhatnék Neki, de ő kitartóan hív. Félve nyúlok a kagyló után. Nagy levegőt veszek, és felveszem a telefont.

- Halló. Itt Emily. - a hangom szinte megremeg.
- Szia Emily! Charlie vagyok. Múltkor, amikor összefutottunk, beszéltünk a közös hazautazásról. Azért hívlak, hogy még áll-e a dolog.

Néhány másodperc hallgatással telik.  Most mit mondjak? Már olyan rég nem láttam a szüleimet.. Azt a kis időt ki lehet bírni Charlie-val. Tudatalattim megint elemében van: Jajj, kit akarsz becsapni, Emily? Még mindig érzel iránta valamit...

- Persze, hogy áll! Mikor menjünk? - próbálok közömbösen válaszolni, hogy elrejtsem az izgatottságom. Velem ellentétben Ő kicsit sem próbálja palástolni az érzéseit. Régen is pontosan ilyen volt: ami a szívén, a száján, és én ezt mindig is szerettem benne. 
- Úgy örülök, hogy együtt megyünk. Rengeteg időnk lesz beszélgetni. New Yorktól London legalább 8 óra repülővel.
- Remek. Miről szeretnél beszélgetni? - kérdezem kissé félve a válaszától. A félelmem nem alaptalan.
- Hát rólunk! Találkozzunk holnap az Macaron kávézóban délután 2-kor! Megiszunk egy kávét, amit remélhetőleg nem öntesz rám. - hangjában hallom az iróniát. – Aztán taxival elmegyünk a reptérre. 5-kor indul a gép.
- Rendben. Ott leszek.

Lázas pakolásba kezdek, és próbálom kitalálni, mit vegyek fel holnap. Nem akarok túlöltözni egy repülőúthoz, viszont slamposnak sem szeretnék tűnni. Természetesen egy normális gönc sem akad a szekrényemben, ami megfelelne az elvárásaimnak, így elindulok a legközelebbi ruhaboltba. A kedvenc butikom csak néhány percnyire van, de szerencsétlenségemre már éppen zárnak. Szomorúan kullogok hazafelé, amikor eszembe jut, hogy a legjobb barátnőm, Susan biztosan ki tudna segíteni. Talán nem mondok azzal nagyot, ha a fizetése felét biztosan ruhákra, kiegészítőkre költi. Persze, nem csak a ruháról van szó.. Tanácsra is szükségem van valaki kívülállótól, aki tisztán látja a dolgokat, nehogy megint valami hülyeséget csináljak.

- Szia Susan. Itt Emily. Ráérsz most? Beszélnünk kell. - hangomban egyszerre érezhető az izgatottság és a kétségbeesés.
- Szia Emily. Persze, gyere fel. Ugye nincs nagy gáz?
- Nem, vagyis olyasmi.. Inkább személyesen.. 10 perc és ott vagyok.
- Várlak. Addig rendelek egy pizzát, jó lesz vacsorára? - elmosolyodom a gondoskodásán.
- Tökéletes! Sietek.

Susan-nel már gyerekkorunk óta legjobb barátnők vagyunk. A mi barátságunk igazi kincs. Egy életre szól és tudom, hogy bármikor, bármivel fordulhatok hozzá. Előtte nem olyan kellemetlen elmesélnem, hogy mennyire szánalmas volt a Charlie-val való találkozás, mint ahogy azt sem, hogy ez a találkozás mennyire összezavart és felébresztette bennem a régi érzéseket, amik máig nem múltak el teljesen. Mindent részletesen elmesélek neki a legutolsó részletig a pizza majszolása közben, ő pedig figyelmesen hallgat, végül így szól:

- Jó nagy sz*rban vagy, csajszi! - reménykedem, hogy ennél azért többet fog mondani. - Ő az a srác, akivel pont néhány hónappal az előtt jöttetek össze, mielőtt ideköltöztünk volna, ugye?
- Igen, az volt életem legszebb 3 hónapja.. 
- Mekkora balfácán ez a Charlie, hogy nem jött utánad! És most mit akarsz csinálni? Egyértelmű, hogy vannak még iránta érzéseid.
- Igen, azt hiszem. Szerintem nem véletlen, hogy újra találkoztunk. Már elég sok idő eltelt, és talán itt az ideje újra megpróbálni. Olyan zavaros ez az egész.. És az a csók.. Próbáltam teljesen érzelemmentesen csinálni, de látszott az arcán, hogy neki is több volt egy szimpla csóknál.
- Akkor a legjobb lesz összekaparnod magad, mert most elég pocsékul nézel ki. Mikor utaztok haza?
- Holnap délután. 
- Te jó ég, nagyon sietnünk kell. Gondolom még nem pakoltál össze... Keresünk neked ruhákat!

Susan egy igazi gondolatolvasó, vagy legalábbis az én gondolataim olvasója. Vagy csak ismer, mint a rossz pénzt. Ahogy szóba kerülnek a ruhák, hatalmas izgatottság fogja el, és máris a gardróbja felé veszi az irányt, ami tele van a pizsamától a kisestélyiig mindenféle ruhával. Miután kinyitja az ajtót, nagyot sóhajt:

- Hát kezdjük! Hosszú éjszakánk lesz! - majd beteszi a kedvenc lemezünket, amit a gimis évek alatt rongyosra hallgattunk, és sorban adogatja ki a ruhákat, amiket nekem egytől egyig fel kell próbálnom. A ruhapróbákat felváltva szakítják meg hol az én, hol az ő szóló dalai. Teljesen úgy érzem magam, mintha megint gimisek lennénk: rengeteg ilyen esténk volt tinédzserként.

Végül három darabot választunk ki, amik közül a kis fekete nyeri a holnapi repülőutat. Bár én kicsit ódzkodom tőle - soknak (vagy inkább túl kevésnek?!) tartom a repülőre, biztos nem lesz valami kényelmes tekintve, hogy 8 órán át kell hordanom, és egy magassarkút is kaptam hozzá Susantől. Miközben a ruhákat próbálgattuk, és beszélgettünk, egyre inkább lázba jöttem, és már biztos lettem a dolgomban: le akarom venni a lábáról Charlie-t. Susan-nek megköszönöm a segítségét, és átadom a karácsonyi ajándékat, hiszen az ünnepek alatt nem lesz rá lehetőségem. A kedvenc parfümjét kapja, aminek látszik, hogy őszintén örül. Ajándékozás közben mindketten kissé elérzékenyülünk. Ő sok sikert kíván az utazáshoz, elköszönünk, és elindulok haza...

Folyt. köv.

~ Noémi ~