Őszinte leszek az elmúlt hetekben az időm nagy részét egyszerűen a Jennifer-L "fejlődésére" szántam, amit sajnálok, mert bizony kissé háttérbe szorult az oldal. Ezt tetézte pluszban az is, hogy cikk ötletem sem volt, így az "alkotói válság" (tudom viccesen hangzik!) is hatalmába kerített. Azonban most már én is itt vagyok, méghozzá kivételesen egy személyes hangvételű poszttal.

 

Alig maradt 1 hét a költözésig. Alig maradt 1 hét arra, hogy időd szakítsak azokra az emberekre, akiknek teljesen mindegy hánykor hívtam őket megkérdezték, mi a baj, mi újság. A családomat is ide sorolhatnám, de mivel otthon lakom őket van szerencsém látni. 

Ezért is inkább a "barátaimra" térnék ki első sorban..

Ijesztő azt látni, hogy macskakaparás lett a barát szó előtt-után, hiszen én magam sem tudom, kik a barátaim... és ez nem vicc! 

 

Vesztettem el barátokat számtalan módon..kiskoromban úgy, hogy egyik napról a másikra a kedvenc játszópajtásom többé nem keresett, nem ült mellém a suliban és másoktól tudtam meg, hogy "Flóra, neki már más a legjobb barátja!" - 9-10 évesen pedig ezt a mondatot hallani borzalmas, bármennyire is viccesen hangzik. 

Voltam kiközösítve, voltam harmadik Legjobb Barát, de minden egyes alkalommal ezeket az embereket később ellöktem magamtól vagy egyszerűen a nyolcadik osztály után többé soha nem láttuk a másikat. Nos...és mivel utáltam az általános iskolám, ezért kifejezetten örültem neki, hogy többé be se kellett oda tennem a lábamat és xy emberrel találkoznom.

 

Ettől kissé elszakadva, a gimis időszakomban is volt minimum 2 ember, akikkel időszakonként tökéletesen elvoltam. Egy különösen fontossá vált, akinek tavaly a tanúja is voltam az esküvőjén... de természetesen hátba rúgott, mikor a polgári esküvőről nem szólt (ne kérdezzétek, miért volt a templomi előbb..) és így igazán nem is voltam a tanúja, csak nagyon képletesen. Persze próbàlt meggyőzni, hogy a "templomi fontosabb volt", de nekem ne akarjon magyarázatot adni. 

Mindennek ellenére tartom vele a kapcsolatot, de nagyon ritkán...

 

Amikor pedig kiderült, hogy kiköltözünk a "barátaim" közül ki akar elköszönni? 2 ember! Persze mások is írják, hogy de jó lenne, nem ettem meszet tudom, hogy ezt csak azért írják, hogy azt gondoljam foglalkoznak velem... ez a 2 ember is 2 ember, de ha azt vesszük azt gondoltam többen lesznek! Mindenestre nem szabadna bánkódni, hiszen erre így derült fény, hogy ki is az, aki igazán foglalkozik velem. Mert az természetesen fontos, hogy 2348. alkalommal végighallgatom sokak siránkozásait, de amikor bejelentem, hogy elköltözöm az orszàgból hoppá, ezek az emberek hamar felszívódnak. Nem is tudom, hány ember mondta, hogy "majd írok, mikor fussunk össze..."  🙂 

 

És ez nagyon picsogósnak hangzik, meg hogy azt akarom, hogy középpontban legyek, de erről szó sincs. 

Vegyük úgy, hogy azt gondolod sokan melletted állnak, aztán történik valami, elmúlik 1-2 hónap és te hiába keresed azokat az embereket, ők sose fognak téged ugyanazzal a szándékkal... egyszóval fosnak a fejedre! Ugye, így már világos? 

Természetesen mikor eljegyeztek jött a számtalan gratuláció és a "ugye meghívsz, ugye lehetek a tanud?!" satöbbi kis figyelemfelkeltő kérdés, amire mind mosolyogtam egy jót, lehajtottam a fejem és próbáltam úgy tenni, mintha baromira egyetértenénk. Öregem, nem.. egyàltalán nem! Mikor valami érdekes vagy negatív történik az életemben ezek az emberek egyből elő kerülnek, azzal a szöveggel;

 

 

Ilyen emberekkel volt tele az életem. Aztán a 200. "majd kereslek" kijelentés után vártam, vártam és az történt, amit gondoltam.. Semmi! Hiszen, miért is keresne? Sok barátomnak munkát kerestem, segítettem, de a viszonzás elmaradt. Elegem lett a nem létező barátaimból. 

Bármennyire ijesztően hangzik az idegen ország gondolata, ebből fogom megtudni, hogy ekkora távolságból, kit/kiket fogok érdekelni! Muszáj különbséget tennem, mert Még Mindig vannak olyan emberek, akiket fontosnak érzek, de ők valószínűleg nem ugyanolyan szándékkal szoktak felkeresni. Pár hét és úgy is kiderül...

 

Ne haragudjatok, hogy 1 hét kihagyás után éppen egy ilyen blogbejegyzéssel érkezem, de mint tudjuk ez a blog már csak ilyen. :) Mellesleg hetek óta érlelődött már ez bennem, valahova pedig muszáj volt kiengednem magamból..
Tényleg rettentően sajnálom, hogy a maréknyi időmet is az apró 4 éves bébimre (JenniferL) szántam, de mostmár itt vagyok!