Blog

Címkék: személyes blog
Őszintén írom nektek!


Tudod, milyen egyedül lenni? Amikor igazából vannak körülötted emberek, de te csak ott ülsz mellettük egy szót se szólva. Nem foglalkoznak-, se nem figyelnek rád. Mint egy szellem. Körbe-körbe sétálhatnál, akkor sem vennének tudomást rólad. 

Őszinte leszek... 90 napja élek külföldön és egyre nehezebb, minden egyes nap. Mindegyik. Tulajdonképpen pont attól, ilyen nehéz, hogy az összes nap ugyanolyan. Egy örök körforgás, semmi újdonság nincs már benne.. hiába is próbálok valamit kiemelni egy-egy napból, képtelen vagyok, mert összefolyik a szemem előtt. Reggelizek, számtalan alkalommal próbálom elütni az időt az internetezéssel, kivárom míg a barátom haza nem ér, ő pedig dög fáradtan lefekszik aludni. 
Igen, jól sejthetitek még sincs munkahelyem és sosem gondoltam volna, hogy ez ennyire fog majd zavarni. Nem áldoznék erre egy külön bejegyzést, a lényeg annyi, hogy nincs... elkell viselnem, hogy jelenleg a barátom tart el és valakinek ez zsigerből megy, hogy hozzászokjon, nekem sajnos nem. Mert tudom, ha venni szeretnék valamit nagyon-nagyon azt nem biztos, hogy megveszem inkább, mert tudom, nem én kerestem meg rá a pénzt. Egy házban élek, ami nem az enyém, de az ágy amin alszok, ahhoz sem volt közöm... persze mindenen kicsit javít a dolog, ha az itteniek emberszámba vesznek, de amikor egy szóval sem szólnak hozzád egész nap, akkor igazán kemény. Ha kérdezek bólintás vagy fejrázás a válasz. Így nem tudok élni. Szótlanul. Egyedül. Mert bár a barátom mindent megtesz kettőnkért, alig vagyunk kettesben... beszélgetünk esténként és aztán belealszik a beszélgetésbe. Persze nem haragszom rá emiatt, csak néha úgy látom fogalma sincs, min megyek keresztül. El se tudja képzelni, milyen rossz hallani, ahogy nekem szídják őt vagy éppen velem beszél úgy az apja, mint ahogy egy kutyával sem szoktak. De ezt én napmintnap hallom. Viselnem kell. Nem mondhatok semmit a 700km-re lévő édesanyámnak, mert ő pedig teljesen rosszul érzi magát, ha hallja nekem milyen rossz. 
 
És milyen 7napból 5ben egyedül lenni? Az elején is nehéz volt, de nem ennyire. Akkor azt hittem a kínos 'még nem annyira ismerünk téged' szituban vagyunk, ahol nem mertek automatikusan előttem, olyan dolgokról beszélni, amin mondjuk meglepődnék.  Mára ez megszűnt, de ha a barátom nélkül vacsorázunk, akkor általában mindenki-mindenkivel beszélget én pedig szellem üzemmódban néha neki ütögetem a villát a tányérnak, majd ha gyorsan lelépnék, inkább összeszedem mindenki tányérját, hátha kapok egy biccentést vagy egy kényszeres "köszit". Kaptam is. Persze az apja sose mondd semmit.. mások igen, de ő csendben nézi, ahogy felkapom a tányérját és eloldalgok vele. Mert ő ilyen. Illetve... ilyen. Velem!
Amikor pedig milliószor frissíted a youtube feliratkozós oldalt, hátha tettek fel új videókat azok, akiket nézni szoktál, igazán hamar rájössz, hogy ez bosszant leginkább téged. És ez szomorú. Mármint, ez bosszantson egy 22 éves lányt, akinek rengeteg terve, álma van, de ő egy házba zárva él és próbál, arra fókuszálni, ha majd sikerül elköltözni minden sokkal jobb lesz?! Ezzel nyugtatom magamat. Ha eltudunk költözni. Ketten. Nem másokkal, nem másra utalva, csak én és ő. De erre várnom kell.. 
Tudom, milyen most a barátomnak, aki jól keres, szeretné is meglepni magát új dolgokkal, kütyükkel és valahogy sose érti, miért szólok rá, hogy "spóroljunk!", mert szíve szerint ő minden hónapban venne magának egy drága holmit, ezzel is bizonyítva, hogy "nem számít neki már a pénz". De igen is számít. Sírva tudnék fakadni, mikor vásárolgat felesleges dolgokat, mivel tudom ezzel hónapokkal tovább fogunk másokra utalva élni. Persze csendben tűröm a helyzetet, ő kereste, ő pènze. Nem szólhatok bele.
 
Nehéz. A családom hiánya is. Pozitív akarok lenni, de nem tudok. Körforgásban vagyok és azt érzem kezdek bedilizni a magánytól. Egyedül érzem magamat. Teljesen. 
Mit tettem ma? Reggeliztem. És most töltöm déltől, míg a barátom haza nem ér internetezést. Utána ő lefekszik aludni. Mint, minden egyes nap. 
 
/Gyors tisztázásképp; nem a környéken nincs semmi pláza, mozi, ahol eltudnám ütni az időt. Innen minden kocsival érhető el. Jogsi nincs, még mielőtt bárki szólna./
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre