Úgy intek búcsút a régi barátoknak, Mint akik a végén csak azért találkoztak, Egy kézfogás, nem más, ennyi, ami megmarad, Gerinctelen lettél, úgysem embereled meg magad. Children of Distance

….sajnos ez az dalszöveg részlet jelenlegi helyzetben, sok mindent megmagyaráz számomra. Azonban nem a szokásos baráti viszonyról lenne szó. Itt egy srácról. Oh jaj, bizony.

Az iskolai "tetszel-nemtetszel, ne járj osztálytárssal" féle szituációkon túl mindenki tudja, legalábbis mélyen sejti, ha az utolsó évben elválnak az útjaink kevés esély van arra, hogy újra összesodorjon az élet. Kivéve, ha jóban szeretnétek maradni. Ez így megy. Akire nincs igény, akivel nem akarunk kapcsolatot ápolni ígyis-úgyis feledésbe merül.
Én számtalan ember tudnék mondani a végzős osztályomból, akikről azt se tudom, mit és hol csinálnak és így 3 év távlatából sem lettem kíváncsibb, sőt azon felül, hogy valaha a mindennapjaim részesei voltak (ki így, ki úgy) mára ez egyáltalán nincs így. No, meg persze ott vannak azok a fajta barátságok, akik "biztonsági spanok", mert tudják xy emberről, milyen hazug milyen gerinctelen, de mivel nem akarják, hogy bajba sodorja / lejárassa őket, inkább eljátszák a span szerepét. (Tapasztalat. 4 év. Láttam. Ez rossz.) Az utolsó év, utolsó napjaiban már alig várod, hogy végre soha viszont se lássad…

De persze itt vannak azok, akik az évek során is néha írnak neked egy sort, esetleg találkoztok, beültök valahova és jól érzitek magatokat. Nem az osztály, a közeg hozott titeket össze, mert a külvilágban is összeszokott partner vagytok.
Kisebb csoport vegyült össze mindig az évek során télen-nyáron, beültünk inni, jókat röhögtünk és akkor már "az élet komoly gondjairól beszélgettünk", mint a pénz és a munka.
Nekem 9. év elején lett egy remek haverom, barátom, akiről most szó fog esni. Hosszú ideig, sőt azt hiszem egész pontosan ehét szerdáit tartottuk a kapcsolatot. Bár bevallom, lassan fél éve, hogy (megint) barátnője van így a beszélgetéseink kissé korlátozottak.. Sőt megszűntek. Zavart? Öhm, mindig volt időszak mikor félévig, pár hónapig nem beszélgettünk, mert összevesztünk. Tipikusan olyan barátom volt, akivel tényleg összevesztem, vitatkoztunk, mert engem is érdekelt a sorsa, és bár ezt nehéz elképzelni, valamennyire én is érdekeltem őt. Mikor pár éve hosszabb kapcsolata lett feltűnően elkezdett kerülni, sőt kikötötte, hogy nem beszélgethetünk egymással! Abban az időszakban természetesen mélyen érintett, hogy az egyik legközelebbi bizalmasom egy lány miatt engem csak úgy odébb hajít, mint valami fadarabot, mert most lesz más, akivel esténként beszélgethet, de ezúttal az a lány egyéb igényeit is kielégíti. Mit is vártam? Majd a kedves spanolást választja…?! Haha.
Majd mikor szakítottak hirtelen érdekessé váltam, és akkor már együtt voltam a jelenlegi vőlegényemmel. Furcsa volt, mitől lettem olyan érdekes.

És… a rövid történetmesélés után vissza zökkenünk ide. A helyzet ugyanaz. Barátnő = semmi konktakt velem, se más lányokkal. ,,Mert ő se beszélhet más fiúkkal!" - itt elgondolkoztam. Miért? Ennyire féltékeny lehet valaki? Akik a barátaink, azokat automatikusan ki kell zárnunk az életünkből, mikor a legnagyobb szükségben ott voltak velünk, sőt elképzelhető, hogy éppen ŐK bíztatták mikor bizonytalan volt a lánnyal kapcsolatban?! ,,Igen, próbálkozz! El fogod felejteni az exed, minden tök jó lesz!" - mikor ezt kimondtam, nem gondoltam volna, hogy ugyanaz megtörténik, mint 3 évvel ezelőtt. (Talán hónapra pontosan!)

,,Ha ő elvárja, én is elvárom érted… úgyhogy semmivel se tudsz meggyőzni!"

Elmerengtem, vajon akkor is ilyen jó kapcsolatban lennék-e a vőlegényemmel, vagy anno más srácokkal, ha ilyen kritériumokat ad a kapcsolatunknak..?! Nem vagyok társasági pillangó, de a barátaim azok a barátaim. Ha fiú, ha lány! Akkor is, ha idő közben szerelem szövődik valakivel… teljesen mindegy, mi fog történni. Elismerem egy új kapcsolat próbák elé állítja a barátságokat, hiszen nem mindig lesz az első hónapokban időnk a barátainkra, maximum néhányszor. Ez a mámoros rózsaszín felhő időszak, amiből nehezen mászunk ki. Illetve kompromisszummal minden elérhető, csak rajtunk áll. De fél év múlva is ez a helyzet?

,,Ő az enyém és kisajátitom!" - isten se akarja tőled megfosztani, de akkor azt hittem ez valami poén. Ezek szerint nem. Ismét azzal hozakodnék elő, hogy ez elég kapcsolatromboló, hogy valaki ennyire elzárja a másikat a barátaitól. Hogyan nézünk vissza, majd mikor valami véget ér? Kik lesznek melletted? Senki! Öregem senki.. Én legalábbis biztosan nem.
Ez szerdán, éppen a születésnapomon (bullshit) vált bizonyossá. A fent említett mondatok megtörténtek, ha nem is ebben a szövegkörnyezetben a lényeg ugyanaz. Sajnálom, amiért eldobtál…már megint. Sejtettem volna, hiszen sose írtál vagy 1-2 alkalommal én! El se akarsz / akartál köszönni, mikor megtudtad, hogy pár hét múlva költözök egy másik országba. Hirtelen akkor nem érdekelt, pedig mikor először beszéltem róla meg voltál rémülve.

Ki volt ott, mikor bizonytalan voltál? Én. Ki volt ott, mikor egyedül érezted magad? Én. Ki akart mindig jót neked, segíteni és minden szarságod ellenére barátkozni veled? Én. Nem mindig én tettem meg az első lépést, de mindig hiányzott a barátságod, ha nem beszéltünk hetekig / hónapokig. Most is így volt. De megint eldobsz, mikor nincs szükséged rám. Ezért döntöttem. A 6 éves "barátság" sosem volt igazán az, ha egy csettintés alatt kidobsz az életedből! Remélem évek múlva erre te is rájössz…

Ahogy a fecskék nyáron velünk vannak, a hidegtől űzve viszont eltávoznak, ugyanúgy velünk vannak a hamis barátok életünk derűs szakában, de mihelyt észreveszik szerencsénk telét, valamennyien elrepülnek. Marcus Tullius Cicero