Szép napot Mindenkinek! Valójában egy hete lett volna aktuális ez a cikk, és már akkor elkezdtem írni, de az őszi szünet után eléggé megcsappant a szabadidőm, néhány dologgal el is voltam/vagyok maradva az egyetemen, ezért sajnos nem fejeztem be, viszont semmiképpen sem szerettem volna, ha elmaradna, így hát végre itt van a kéthetes kihívás teljesítéséről szóló rövid összefoglaló kis csúszással.

El sem tudom mondani, mennyire boldog vagyok, hogy leírhatom ezt: sikeresen végigcsináltam a saját magamnak kitűzött kéthetes kihívást! Ha esetleg valaki lemaradt az » előző posztról « , ami az első sikeres hét után készült, annak dióhéjban összefoglalva annyi, hogy szerettem volna újra rendszeressé tenni a futást a hétköznapokban, ezért felállítottam magamnak azt a célt, hogy két hétig minden egyes nap elmegyek futni. Nem kötöttem ki, hogy mennyit, a lényeg az volt, hogy minden nap vegyem a fáradtságot, mindegy, hogy esik, fúj, hideg van, nincs kedvem, fáradt vagyok, stb... Persze szó sincs róla, hogy én azt gondolnám, hogy valami csodát tettem most azzal, hogy két hétig futottam, csak arra gondoltam, megosztom Veletek a sikerélményemet, és az örömömet, amit ennek a kis célnak az elérése okozott, hátha motiválhat valakit arra, hogy szintén kitűzzön valamilyen kisebb, elérhető célt és nekivágjon, mert hiszem, hogy ez a sok apró cél, hozzásegíthet olyan dolgok eléréséhez, amikre azelőtt nem is gondolnánk, hogy képesek vagyunk. Én magam, sokszor esek abba a hibába, hogy csak azt látom, milyen sok erőfeszítést, időt, energiát igényel pl. felkészülni 5 vizsgára tárgyanként több száz diából, vagy hány nap lemondással jár faragni picit a súlyomból, és így tovább.. Közben ha csak az adott napra koncentrálnánk, hogy abból kihozzuk a tőlünk telhető legtöbbet, máris megkönnyítenénk a saját dolgunkat!

Kicsit elkanyarodtam az eredeti témától, de muszáj volt ezeket leírnom, hátha később elfelejtem. :) Tehát túl vagyok a kéthetes kihíváson. Amikor elkezdtem, az járt a fejemben, hogy "Te jó ég, két hét az összesen 14 nap, fél hónap, hogy fogom én ezt kibírni??!" És már el is telt, mire észbe kaptam... Na jó, ennyire azért nem volt egyszerű! Az első héten legtöbbször az egyetemi órák határozták meg, hogy éppen mikor tudtam futni, ezért nem alakult ki egy napi rutin. Voltak könnyebb, és nehezebb napok mind motiváció, mind erőnlét szempontjából, viszont az könnyítette a helyzetet, hogy az idő legtöbbször szép volt, ezért legalább az nem szegte a kedvemet egyszer sem. A második héten itthon voltam, hiszen őszi szünet volt, és azt kell mondjam, hogy talán meglepő módon, de ez a hét nagyobb kihívás volt, mint az első. Biztos azért is, mert ahogy telt az idő, a motivációm is lankadt kicsit, de nagyban hozzájárult az is, hogy többnyire itthon ültem, és amikor egész nap csak otthon van az ember, sokkal nehezebben indul el bárhova, mintha végig lett volna tennivaló. Pluszban, még az időjárás sem kedvezett mindig, előfordult, hogy eláztam, de nem adtam fel. Amikor már közeledett a hétvége, tudtam, hogy semmi esetre sem szeretném feladni, ki kell tartanom. Volt olyan nap, hogy a nagyszüleimtől este értünk haza, és éjszaka elindultam. Mert végig akartam csinálni, és sikerült. És ez emlékeztetett megint arra, hogy mennyire fontos a mozgás, mennyit javít a közérzetünkön, mekkora sikerélmény, ha egy újabb napot pipálhatsz ki úgy, hogy sportoltál valamit, és nem utolsó sorban a hasam is laposabb lett úgy, hogy közben az evésre nem figyeltem különösebben, ugyanazokat ettem, mint máskor.

Na de mi a helyzet egy héttel később? Nem fogok köntörfalazni, ez a két hét így hirtelen eléggé megterhelte a lábamat. Ez nem panasz, tisztában voltam azzal, hogy nagy fába vágtam a fejszémet azzal, hogy mindjárt ilyen rendszerességgel kezdtem el újra futni, de ez a két hét egy saját magamnak felállított próbatétel volt. Ezen a héten már kevesebbet voltam, csak 3-4 alkalommal, pont azért, mert érzem - főleg a lábfejemben - hogy kicsit sok volt. Viszont ez egyáltalán nem tántorít el attól, hogy folytassam, csak egy picit visszaveszem a gyakoriságot, és megpróbálok mellette mást is sportolni, ami kevésbé terheli az ízületeket. Aztán majd szép lassan visszaszokom, nem igaz? :)

Remélem néhányan kedvet kaptok ezután a kis összegzés után ha nem is a futáshoz, de bármilyen kisebb cél kitűzéséhez, mert tényleg borzasztóan jó érzés elérni valamit, amit nem azért csinálunk, mert mások megmondták, hogy kell, hanem kizárólag magunk miatt, hogy magunknak bizonyítsunk vele. Ha megfogalmazzátok magatokban, hogy Nektek miért jó egy bizonyos célnak az elérése, akkor a motiváció is sokkal tovább fog tartani, mert belülről jön!

~ Noémi ~