Blog

Kéthetes kihívás: második hét teljesítve ✓

Szép napot Mindenkinek! Valójában egy hete lett volna aktuális ez a cikk, és már akkor elkezdtem írni, de az őszi szünet után eléggé megcsappant a szabadidőm, néhány dologgal el is voltam/vagyok maradva az egyetemen, ezért sajnos nem fejeztem be, viszont semmiképpen sem szerettem volna, ha elmaradna, így hát végre itt van a kéthetes kihívás teljesítéséről szóló rövid összefoglaló kis csúszással.

El sem tudom mondani, mennyire boldog vagyok, hogy leírhatom ezt: sikeresen végigcsináltam a saját magamnak kitűzött kéthetes kihívást! Ha esetleg valaki lemaradt az » előző posztról « , ami az első sikeres hét után készült, annak dióhéjban összefoglalva annyi, hogy szerettem volna újra rendszeressé tenni a futást a hétköznapokban, ezért felállítottam magamnak azt a célt, hogy két hétig minden egyes nap elmegyek futni. Nem kötöttem ki, hogy mennyit, a lényeg az volt, hogy minden nap vegyem a fáradtságot, mindegy, hogy esik, fúj, hideg van, nincs kedvem, fáradt vagyok, stb... Persze szó sincs róla, hogy én azt gondolnám, hogy valami csodát tettem most azzal, hogy két hétig futottam, csak arra gondoltam, megosztom Veletek a sikerélményemet, és az örömömet, amit ennek a kis célnak az elérése okozott, hátha motiválhat valakit arra, hogy szintén kitűzzön valamilyen kisebb, elérhető célt és nekivágjon, mert hiszem, hogy ez a sok apró cél, hozzásegíthet olyan dolgok eléréséhez, amikre azelőtt nem is gondolnánk, hogy képesek vagyunk. Én magam, sokszor esek abba a hibába, hogy csak azt látom, milyen sok erőfeszítést, időt, energiát igényel pl. felkészülni 5 vizsgára tárgyanként több száz diából, vagy hány nap lemondással jár faragni picit a súlyomból, és így tovább.. Közben ha csak az adott napra koncentrálnánk, hogy abból kihozzuk a tőlünk telhető legtöbbet, máris megkönnyítenénk a saját dolgunkat!

Kicsit elkanyarodtam az eredeti témától, de muszáj volt ezeket leírnom, hátha később elfelejtem. :) Tehát túl vagyok a kéthetes kihíváson. Amikor elkezdtem, az járt a fejemben, hogy "Te jó ég, két hét az összesen 14 nap, fél hónap, hogy fogom én ezt kibírni??!" És már el is telt, mire észbe kaptam... Na jó, ennyire azért nem volt egyszerű! Az első héten legtöbbször az egyetemi órák határozták meg, hogy éppen mikor tudtam futni, ezért nem alakult ki egy napi rutin. Voltak könnyebb, és nehezebb napok mind motiváció, mind erőnlét szempontjából, viszont az könnyítette a helyzetet, hogy az idő legtöbbször szép volt, ezért legalább az nem szegte a kedvemet egyszer sem. A második héten itthon voltam, hiszen őszi szünet volt, és azt kell mondjam, hogy talán meglepő módon, de ez a hét nagyobb kihívás volt, mint az első. Biztos azért is, mert ahogy telt az idő, a motivációm is lankadt kicsit, de nagyban hozzájárult az is, hogy többnyire itthon ültem, és amikor egész nap csak otthon van az ember, sokkal nehezebben indul el bárhova, mintha végig lett volna tennivaló. Pluszban, még az időjárás sem kedvezett mindig, előfordult, hogy eláztam, de nem adtam fel. Amikor már közeledett a hétvége, tudtam, hogy semmi esetre sem szeretném feladni, ki kell tartanom. Volt olyan nap, hogy a nagyszüleimtől este értünk haza, és éjszaka elindultam. Mert végig akartam csinálni, és sikerült. És ez emlékeztetett megint arra, hogy mennyire fontos a mozgás, mennyit javít a közérzetünkön, mekkora sikerélmény, ha egy újabb napot pipálhatsz ki úgy, hogy sportoltál valamit, és nem utolsó sorban a hasam is laposabb lett úgy, hogy közben az evésre nem figyeltem különösebben, ugyanazokat ettem, mint máskor.

Na de mi a helyzet egy héttel később? Nem fogok köntörfalazni, ez a két hét így hirtelen eléggé megterhelte a lábamat. Ez nem panasz, tisztában voltam azzal, hogy nagy fába vágtam a fejszémet azzal, hogy mindjárt ilyen rendszerességgel kezdtem el újra futni, de ez a két hét egy saját magamnak felállított próbatétel volt. Ezen a héten már kevesebbet voltam, csak 3-4 alkalommal, pont azért, mert érzem - főleg a lábfejemben - hogy kicsit sok volt. Viszont ez egyáltalán nem tántorít el attól, hogy folytassam, csak egy picit visszaveszem a gyakoriságot, és megpróbálok mellette mást is sportolni, ami kevésbé terheli az ízületeket. Aztán majd szép lassan visszaszokom, nem igaz? :)

Remélem néhányan kedvet kaptok ezután a kis összegzés után ha nem is a futáshoz, de bármilyen kisebb cél kitűzéséhez, mert tényleg borzasztóan jó érzés elérni valamit, amit nem azért csinálunk, mert mások megmondták, hogy kell, hanem kizárólag magunk miatt, hogy magunknak bizonyítsunk vele. Ha megfogalmazzátok magatokban, hogy Nektek miért jó egy bizonyos célnak az elérése, akkor a motiváció is sokkal tovább fog tartani, mert belülről jön!

~ Noémi ~

tAG 3.0 - Inkább tag

Címkék: TAG Személyes Blog

Szép napot mindenkinek! A mai napon egy újabb tag kérdéssorral érkeztünk, amely nem más, mint az Inkább TAG! A lehető legfurcsább kérdéseket fogjuk megválaszolni, és hozzászólásban várjuk, hogy Ti mit válaszolnátok rájuk! Vágjunk bele!

#1. Inkább az összes szempillaspirálodról, szemhéjtusodról, rúzsodról és szájfényedről vagy inkább az összes szemhéjfestékedről és palettádról mondanál le?
Floo: Úristen... kemény kezdés! Azt hiszem nehezen nagyon nehezen, de inkább a spiráljaimat, tust és rúzsokat tartanám meg, mint a palettáimat. :( Jaj...
Noémi: Nehéz kérdés! :D Imádom a palettákat, de valószínűleg inkább azokról mondanék le, mert a szempillaspirál és a szemhéjtus nélkül nem tudok elképzelni egy sminket.
 
#2. Inkább levágatnád a hajad kopaszra vagy inkább növesztenéd,és sose vágnál belőle?
Floo: Paróka! Úgyhogy egyértelműen sajnos vagy nem sajnos levágatnám az egészet..
Noémi: Inkább lennék kopasz, akkor még mindig ott vannak a parókák! :D Teljesen tönkremenne a hajam, ha sose vágatnám le...
 
#3. Inkább korall színű vagy inkább pink pirosítót használnál, ha csak egyet használhatsz életed végéig?
Floo: Itt kicsit könnyebb döntésem volt, szóval a korall színűre voksolnék. :) Bár életem végéig... hm.
Noémi: Egyértelmű, hogy a korall színűt választanám, sokkal természetesebb a hatása! Habár hozzá kell tennem, nem sűrűn használom, inkább bronzosítót szoktam.
 
#4. Ha lenne 250 000 Ft-od, inkább ruhát vagy inkább sminket vennél rajta?
Floo: Van egy olyan gyanúm, hogy Noémi és én is egyező választ adunk. SMINKET, SMINKET!
Noémi: Most, ebben a pillanatban biztos, hogy ruhára költeném, de egyébként pedig bármennyire nincs rá szükségem, sminket vennék belőle, arra valamiért kevésbé sajnálom pénzt. (Tudom, én a wierdo..vagy van aki hasonlóan érez? :D)
 
#5. Inkább rúzst tennél fel szemhéjtusként vagy inkább szemhéjtust rúzsként?
Floo: Egyiket se. :( Na, jó szerintem biztos van már olyan színű szemhéjtus, amit rá tehetek az ajkamra. 
Noémi: Inkább szemhéjtust rúzsként, mindig izgatatta a fantáziám, hogy hogy állna a fekete rúzs. Lehet ma kipróbálom! :P
 
#6. Inkább csak a MAC-nél vásárolnál vagy csak a Sephoránál?
Floo: Mivel a Sephorát annyira nem ismerem, nem barangoltam a termékei között valószínűleg a MAC-re voksolok. Már lassan másfél éve kinéztem magamnak egy rúzst...csak hát pénz. :) 
Noémi: Ez egy jó kérdés, fogalmam nincs, vidéki lányként nincsenek tapasztalataim, ami alapján megválaszolhatnám ezt a kérdés.
 
#7. Inkább használnál csak egyszínű szemhéjfestéket vagy csak egyszínű rúzst életed végéig?
Floo: Remélem, hogy a vörös rúzs trendi marad életem végéig, úgyhogy egyszínű rúzs!
Noémi: Bármennyire is fájna (:'D), inkább maradnék egy matt barna szemhéjpúdernél életem végéig, és a rúzsaim színét váltogatnám.
 
#8. Inkább hordanál téli ruhákat nyáron vagy nyári ruhákat télen?
Floo:Téli ruha nyáron, én már a 3 fokban is vacogok.
Noémi: Inkább téli ruhákat hordanék nyáron, nagyon fázós vagyok!
 
#9. Inkább hordanál csak sötét körömlakkot vagy csak világos körömlakkot egy évig?
Floo: Sötét. Nem tudom valamiért a sötét lakkokat jobban szeretem.
Noémi: Inkább a világosra voksolnék!
 
#10. Inkább feladnád a kedvenc ajak termékedet vagy a kedvenc szemre való termékedet?
Floo:  Kedvenc ajak termék.. egyszerűen nem tudnám megint "cserben hagyni" a palettáimat. :( 
Noémi: A jelenlegi kedvenc szemre való termékemnél biztosan találnék még jobbat. de jó ajakra való terméket, ami tartós és pigmentált, plusz nem szárít, na azt már nehéz, úgyhogy valószínűleg a kedvenc palettámat adnám fel. :'( :D
 

#11. Inkább lófarokban vagy inkább kontyban hordanád a hajad örökre?
Floo:  Lófarok. Bár az esetek többségében nekem tényleg úgy szokott lenni. :D
Noémi: Inkább a kontyot választanám, mert lófarokban gyakran zavar a hajam.. :D

#12. Inkább soha többé nem tudnád kifesteni a körmödet vagy soha többé nem tudnál szájfényt használni?
Floo:  Nem használok szájfényt, szóval inkább arra voksolnék. Szerintem 10 évesen a fura szagú szájfényeimet kenegettem a számra utoljára. :D
Noémi: Nem szeretem a szájfényt, ezért inkább ne tudnék szájfényt használni.

#13. Inkább leborotválnád a szemöldöködet vagy élesen egyenes vonalban kihúznád mindennap?
Floo:  Már annyi módszert és tökéletes szemöldököt láttam felrajzolva, hogy leborotválnám. Vonalszemöldökkel valami cartoon network figurának is elmennék...
Noémi: Inkább leborotváltatnám, a vonalszemöldöknél minden jobb!

Mi állhat a háttérben?!

Már megszokhattátok az elmúlt lassan másfél hónapban, hogy a Fitspiration rengeteg témát érint ezzel segítve nektek, sőt nekünk is hiszen néha egy-egy információ keresés során rengeteget tanulhatunk különféle témában! Ezúttal egy olyan cikket hoztam nektek, amely engem jelen helyzetben érint, tehát abszolút benne vagyok a témában így szeretném megosztani a véleményemet / tapasztalataimat. 
 
   Hallottunk már olyanról, hogy valaki gyógyszer szedése közben hízik? A leggyakoribb találkozás ezzel, amikor valaki fogamzásgátló gyógyszert kezd szedni. A fogamzásgátló tablettáknak két fő típusuk van, mindkét típus szintetikus hormonokat tartalmaz (ösztrogént és progeszteront). Az egyik fajta fogamzásgátló a kombinált típusú; ez ösztrogént és progeszteront is tartalmaz. A másik fajta fogamzásgátló pedig csak szintetikus progeszteront, azaz progesztint tartalmaz; ezt mini tablettának is szokták nevezni. Rengeteg olyan emberről hallottam, aki folyamatosan arról számol be, hogy a gyógyszertől hízni kezdett, valaki pedig csupán annyit mesélt nekem, hogy mindösszesen annyi a változás, hogy gyakrabban lesz éhes, de ha odafigyel egyáltalán nem hízik fel. De, már lehet kérni olyan fogamzásgátlót is, amelyet abszolút a mi "testünkre" formálunk így ilyen negatív tényezők nem akadályoznak minket. Ez emberfüggő! 
Minden test más, viszont sajnálatos módon én a "hízóbb" kategóriába tartozom, és nem.. nem a fogamzásgátló gyógyszer szedésétől...
 
Körülbelül 1 hónapja vettem észre, hogy valami nem stimmel. A nadrágjaim szűkebbnek tűnnek, a felsőim szintén arról nem is beszélve, hogy az arcom megpuffadt. Annak ellenére, hogy úgy nézek ki, mint egy jól lakott óvodás, heti 2-3 testmozgás ellenére, bár az étkezésem sosem volt a legegészségesebb nem tapasztaltam nagyobb változást. Aztán belenéztem a tükörbe és feltűnt, hogy apró striák jelentek meg a hasamon, akkor tudatosult bennem, hogy "jó ég, mi történt!?" - így már lassan a napi 2-3 étkezésemet is soknak véltem. 
Ezután a nővérem egyszer megjegyezte, hogy a combomra nem-e híztam. Először nem vettem őt komolyan, a hétvégén pedig már saját magamon tapasztaltam, hogy szűkebbnek tűnnek már a bugyijaim is... teljes kétségbeesésemben édesanyámhoz siettem, mert tudtam, ha híztam ő kerek-perec elmondja nekem. És bumm! Ő is észrevette, hogy feltűnően kerekebb lettem. Hatalmas kérdőjelek jelentek meg a fejem felett. Arról nem is beszélve, hogy teljes rettegés futott végig magamon, nem merek tükörbenézni! 
,,Mióta is szeded az allergia gyógyszered?" - érdeklődött. 2 hónapja. Tudni illik borzalmasan allergiás vagyok rengeteg mindenre; kutya-macska, por, szőr, tehát minden, amit el tudtok képzelni és ha nem szedem be vörös pöttyök jelennek rajtam, amik ráadásul viszketnek. Mit volt, mit tennem kénytelen voltam elkezdeni szedni remélvén, hogy mint gyerekkoromban, majd most is "kinövöm" pár hónap után.
 
 Ha szedünk rendszeresen valamilyen gyógyszert, érdemes elővenni a javallatokról, ellenjavallatokrtól szóló leírást. Mert rengeteg készítmény mellékhatása a súlygyarapodás. Legtöbbször olyan patikaszer a ludas, amelyet hosszú távon kell szedni. - ez az, amit én nem tettem meg. Elvégre, ki gondolta volna? És anyám maga a kész gyógyszerész/orvos/mentő/nővérke egyben totálisan ráérzet...:
   A szervezet immunválaszának kialakításában részt vevő hisztaminnak szerepe lehet abban is, hogy valaki milyen mértékű ételt vesz magához, képes ugyanis hatni arra az agyi receptorra, amely az étvágyat mérsékli. Az allergiagyógyszerekben található antihisztamin hatására azonban a hisztamin nem képes ugyanúgy működni, előbbi ugyanis blokkoló hatással bír rá nézve, ami étvágynövekedéshez, fokozott táplálékbevitelhez, ezáltal pedig súlytöbblethez vezethet.
Noémi megnyugtatott, hogy legalább tudjuk, mi zajlik velem és nem csak tapogatózom a sötétben. Így hála anyukám csodás tudásának, még mielőtt el költözöm Németországba, azelőtt megérdeklődi a háziorvosnál, hogy mi a teendő, esetleg kaphatok-e másfajta gyógyszert. Remélem zökkenőmentesen fog menni, mert április óta ez a 3. fajta allergiagyógyszer, ugyanis az első kettő vagy rosszullétet vagy borzalmas fejfájást okozott napokig, amíg persze használtam.

Illetve, még találtam plusz gyógyszerfajtákat, amik kiválthatnak ilyen változásokat: Antidepresszáns, magas vérnyomás elleni gyógyszer, kortikoszteroidok

A kortikoszteroidoknak erős gyulladáscsökkentő hatásuk van, elsősorban pedig olyan problémák esetén írják fel őket, mint az allergiás bőrbetegség, az asztma, az ízületi gyulladások, illetve az autoimmun-betegségek. [Én itt se érzek előnyt, ugyanis asztmám van és kiskoromban pláne emiatt voltak mellékhatásaim. Ugye, milyen borzasztó szerencsés vagyok?!]
 
Természetesen, mint mindent ezt is ki lehet kerülni a rendszeres testmozgással és azzal, ha az étrendünkön változtatunk. Úgyhogy most ez vár rám...
   Srácok! Őszintén remélem, hogy ti nem sétáltatok bele ilyen problémákba, mint én és ezekután tényleg odafigyeltek majd, higgyétek el én biztosan! Ha vannak hasonló tapasztalaitok (akár fogamzásgátlóról), osszátok meg velünk. Sőt, ha van egy jól bevált allergiagyógyszeretek ne féljetek megosztani velem. 
 
~ Floo ~

Költözésről, eljegyzésről..

 

 
Amikor kislány voltam, mindig élt bennem egy jelenet, hogy majd egyszer férjhez megyek, bár a külvilágnak sose mutattam ezt ki. Különböző romantikus filmeket megnézve, arra vágytam bár csak egy tóparton a lemenő nap fényében térdel elém az a bizonyos valaki, akinek örömkönnyek közepette Igennel fogok válaszolni! Persze ezen álmodozásom csupán álom marad, de egyáltalán nem bánom! 
Április 2.-án, mikor gyűrű került az ujjamra sok dolog változott az életemben, persze nem abban a szent másodpercben, de másnap és harmadnap egészen éreztem a változás szelét...és nem csak azért, mert egy tárgy ragadt az ujjamra, amit minduntalan ámulattal bámultam napestig. Az eljegyzés egyébként nem volt meglepetés, ami hatalmas buli keretei között zajlott tudtam róla, hogy be fog következni, de a barátom határozta meg mikor lépi meg. És, hogy miért tudtam róla? Mert a gyűrűt közösen választottuk! Igen, ez nagyon furcsa lehet sokatok számára, mert egy rendes eljegyzés nem így zajlik. Viszont van merszem azt mondani, hogy nem vagyunk hétköznapi páros, szeretünk tervezni és ezt is terveztük. 
 
Ezzel jön kapcsolatba az is, hogy elhatároztuk az életünket Németországban folytatjuk. És itt kicsit el is kanyarodnék erre felé. Év elején volt szerencsénk meglátogatni a párom édesapját, aki lassan 5. éve él kint a családjával. Megkell mondjam rettentő aggodalmaskodó ember vagyok, mert az elején azt gondoltam, hogy ők sem fognak kedvelni (tudván, hogy a barátom anyja egyáltalán nem a legjobb ember....), de ez azonnal megváltozott mikor beléptünk a házba. A vendégszeretet szerintem enyhe kifejezés lenne, ahhoz amit tapasztaltam / tapasztaltunk, mert a barátom sem találkozott velük, amióta kiköltöztek. A mosoly, a kedvesség - ez fogadta őt, hogy végre apja fia egymásra talált. Na, és engem? Már akkor családtag voltam! A rengeteg negatív élmény után, amit az anyja okozott azt láttam, hogy ők arra várnak beszélgessek velük. Meséljek magamról, érdekeltem őket! És bár eleinte mindenki kicsit feszéjezett volt, nem éreztem azt, hogy ők rossz emberek. Elfogadtak azonnal. Elfogadták, hogy a fiúnak lett egy párja, akin látták, hogy szerelmes. Nem akadékoskodtak, nem zavarták ha csendben voltam, azt szerették volna, hogy jól érezzem magamat. Ez maximálisan teljesült is és az utolsó éjszakákon azon morfondíroztunk a barátommal, hogy nem szeretnénk hazamenni. Ebben persze a kinti életvitel is befolyásolt minket, de egyelőre nem szeretnék erről most sokat beszélni. 
Az eljegyzés témája itt került szóba. ,,Nem szeretnénk ide költözni?" - jött az egyáltalán nem váratlan kérdés a barátom szájából. Tudtam, ha igent válaszolok, akkor ő már most itt maradna. Mit mondhatnék? A családom Magyarországon él, hagyjam itt őket? Hogy fogom ezt kibírni? 
 
   Talán éppen a gyűrű válaszolta meg a kérdéseimet és az, hogy a már vőlegényem édesapja kérte, hogy amíg össze nem szedjük magunkat költözzünk hozzájuk. Ők is a családom! Miután kínkeservesen leszálltunk otthon a buszról, hazamentünk már akkor hiányzott ez az egész. 
A gyűrű pedig már 1 hónappal később "megérkezett". Tudni szerettem volna, komolyan gondolja-e. Az évek, amit magunk mögött tudunk, bár remek érv lehetett volna, azt éreztem, hogy biztosnak kell lennünk! Biztosra kell nekem is mennem, mert mi van, ha valami még sem tart minket össze? Bár egy eljegyzést is fel lehet bontani, én kétlem, hogy ez valaha bekövetkezne. Nekem boldogság volt látni, hogy a barátom a közös szabadnapunkon, Tv-t nézve gyűrűt húz az ujjamra és szinte könny gyűlik a szemébe, mikor Igen-t válaszolok, pedig tudta, hogy mi lesz a válasz. Nekem ő az első, aki mindennél fontosabb, akit senkiért sem adnék. Aki a legrosszabb napjaimon ott van, és segít. Akivel Bármit megbeszélhetek, mert tényleg bármilyen témában vagyunk ellentétes véleményen, bármilyen kínos vagy vicces ő ott lesz és segít nekem. 
Így lett megtervezve a költözésünk. Ő is tudja és én is, hogy a gyűrű ellenére is vele mentem volna, akár a világ legtávolabbi pontjára, de ez már tényleg csak mellékes.
Félek, mert tudom, hogy egészen más életet fogok kezdeni, ahol már nem lesz más támaszom, csak ő és az én új családom, akikkel bár eleinte nehéz lesz (mert minden kezdet nehéz) együtt élni, mindent megfogok tenni, hogy ez az időszak is kellemesen teljen. Elvégre... 3 éve birkozom meg a jövőbeli anyósommal, akit talán a világon a leggonoszabb embernek tartok, viszont egy boldog családban nem hiszem, hogy akkora gondok lesznek. Ha mégis...?! Akkor megoldjuk.
 
A költözés tervezése/szervezése alatt hatalmas akadályokba ütköztünk, így az idei szeptember helyett lehet, hogy csak most november végén vagy már, csak jövő év januárjában tudunk kimenni, de addig is lesz időnk gyakorolni a nyelvet és kivárni az időpontot. Én várok, ameddig csak lehet...ameddig kell, mert van mellettem valaki, akivel bármit túlélek, mert ő ott van nekem!

Mi van a neszesszeremben?

Korábban minden olyan terméket magammal szoktam vinni a táskámban, amik a napi rutinomhoz hozzátartoztak, az utóbbi 1 évben viszont a naponta használt termékek száma jelentősen megugrott, ezért nem fértek volna be a neszesszerembe: új "stratégiára" volt szükség. Indulás előtt mindig elkészítem a sminkemet, ezért mára csak a "vészhelyzet" esetére szánt termékek, eszközök maradtak, ezeket szeretném Nektek bemutatni mai cikkemben.

Az első darab nem más, mint egy igen praktikus "tükör-fésű", amit a Rossmannban szereztem be pár száz forintért. Szeretem az ilyen több-az-egyben dolgokat, mert elég sok helyet spórolhatunk velük. A fésű rész persze nem olyan hatékony, mint egy hajkefe, de ha csak egy kis igazításra van szükségünk, tökéletesen megfelel.

Mindig magamnál hordok egy vagy két természetesebb színű rúzst is, ezúttal az Essence Long-lasting kollekciójából a Barely there árnyalatot hagytam a táskámban. Erős túlzás lenne azt állítani, hogy hosszantartó, de korrektorral alatta nem rossz. A színe nagyon tetszik, bármilyen alkalomhoz és sminkhez passzol, ill. hidratáló hatására sem lehet panasz.

Az előbb emlegettem már a korrektort - sok bloggerhez és youtuberhez hasonlóan én is a Catrice Camouflage korrektorára esküszöm: elég sokat használom, mégis már egy éve biztosan megvan! Nagyon sokáig elég egy ilyen tégely, nem ül be a ráncokba, a fedése szuper, az ára pedig abszolút megéri! Mindenkinek csak ajánlani tudom!

A neszesszerem negyedik lakója egy tudomásom szerint már kivont Essence quattro szemhéjpúder, mely a Down To Earth nevet viseli. Bár a pigmentáltsága hagy kívánni valót maga után, mégis szeretem, mert korrektorral élénkíthetők az árnyalatok, amik egyébként nagyon szépek, kis helyen elfér, és színeiből  egy visszafogottabb és egy kicsit erősebb, elegáns smink is elkészíthető.

Bár tudom, hogy ujjal is felkenhető a szemhéjpúder, illetve kis helyen is elférnek a sok palettához járó mini applikátorok, mégis beszereztem inkább egy mini ecsetkészletet, ami vészhelyzet esetén tökéletesen kiszolgál. A szettet Ebayről rendeltem, ha jól emlékszem körülbelül 5-600 Ft-ért. Összesen 5 db ecsetet tartalmaz, melyek közül négy szemre való, az utolsó pedig egy ajakecset. Az ecseteket már mostam, nem hullanak, a ragasztó is tart, semmi probléma nem merült fel velük kapcsolatban. Egyedüli szépséghibája a fém tartónak volt, ami szintén a készlet része: ragasztómaradványok vannak az összeillesztésnél, amit igyekeztem a képen jól leplezni (bár tökéletesen nem sikerült), de ennyi az egész. Azt a max. 600 Ft-ot 0 Ft postaköltséggel, 5 ecsettel és egy hozzá járó tartóval teljesen megérte! Utánanéztem, és még kapható, ha kedvet kaptatok a rendeléshez >> ide << kattintva találjátok.

Végül pedig egy szempillaspirál is mindig van nálam, ami ezúttal a Clinique High Impact szempillaspirálja. Ajándékba kaptam valamikor, én biztosan nem adnék ki rá ennyit, ugyanis ár-érték arányban közel sem olyan jó, mint olcsóbb társai. Arra a néhány napra viszont, amikor esetleg elfelejtek spirálozni, és a suliban veszem csak észre, vagy igazításra szorulnak a pilláim, megfelel.

Összességében a neszesszerem tartalma azokra a napokra alapoz, amikor késésben vagyok,  és nem sikerül otthon elkészíteni a sminkem, vagy valamilyen oknál fogva szeretnék változtatni rajta, esetleg megigazítani, ha elkenődött. A legfelső képen még láthattatok egy fekete szemceruzát, ami szintén mindig nálam van, ha szükség lenne rá. Külön szemöldökre való terméket azért nem hordok magamnál, mert a barna szemhéjpúder és a ferde végű ecsettel a szemöldök is megigazítható. Ha tudom, hogy mindenképp a suliban kell sminkelnem, alapozót és egy tust szoktam bedobni pluszban a táskámba, de ezeket állandó jelleggel nem hordom magamnál.

Remélem tudtok ötletet meríteni a fentiekből, és segíthettem abban, hogy mi az amit érdemes a neszesszerünkbe tennünk, hogy ne érhessenek meglepetések!

Nektek mi van a neszesszeretekben?

~ Noémi ~

 

Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!