Blog

Én itt vagyok! De ők már nem...

Címkék: Személyes Blog
 
 
Őszinte leszek az elmúlt hetekben az időm nagy részét egyszerűen a Jennifer-L "fejlődésére" szántam, amit sajnálok, mert bizony kissé háttérbe szorult az oldal. Ezt tetézte pluszban az is, hogy cikk ötletem sem volt, így az "alkotói válság" (tudom viccesen hangzik!) is hatalmába kerített. Azonban most már én is itt vagyok, méghozzá kivételesen egy személyes hangvételű poszttal.
 
Alig maradt 1 hét a költözésig. Alig maradt 1 hét arra, hogy időd szakítsak azokra az emberekre, akiknek teljesen mindegy hánykor hívtam őket megkérdezték, mi a baj, mi újság. A családomat is ide sorolhatnám, de mivel otthon lakom őket van szerencsém látni. 
Ezért is inkább a "barátaimra" térnék ki első sorban..
Ijesztő azt látni, hogy macskakaparás lett a barát szó előtt-után, hiszen én magam sem tudom, kik a barátaim... és ez nem vicc! 
 
Vesztettem el barátokat számtalan módon..kiskoromban úgy, hogy egyik napról a másikra a kedvenc játszópajtásom többé nem keresett, nem ült mellém a suliban és másoktól tudtam meg, hogy "Flóra, neki már más a legjobb barátja!" - 9-10 évesen pedig ezt a mondatot hallani borzalmas, bármennyire is viccesen hangzik. 
Voltam kiközösítve, voltam harmadik Legjobb Barát, de minden egyes alkalommal ezeket az embereket később ellöktem magamtól vagy egyszerűen a nyolcadik osztály után többé soha nem láttuk a másikat. Nos...és mivel utáltam az általános iskolám, ezért kifejezetten örültem neki, hogy többé be se kellett oda tennem a lábamat és xy emberrel találkoznom.
 
Ettől kissé elszakadva, a gimis időszakomban is volt minimum 2 ember, akikkel időszakonként tökéletesen elvoltam. Egy különösen fontossá vált, akinek tavaly a tanúja is voltam az esküvőjén... de természetesen hátba rúgott, mikor a polgári esküvőről nem szólt (ne kérdezzétek, miért volt a templomi előbb..) és így igazán nem is voltam a tanúja, csak nagyon képletesen. Persze próbàlt meggyőzni, hogy a "templomi fontosabb volt", de nekem ne akarjon magyarázatot adni. 
Mindennek ellenére tartom vele a kapcsolatot, de nagyon ritkán...
 
Amikor pedig kiderült, hogy kiköltözünk a "barátaim" közül ki akar elköszönni? 2 ember! Persze mások is írják, hogy de jó lenne, nem ettem meszet tudom, hogy ezt csak azért írják, hogy azt gondoljam foglalkoznak velem... ez a 2 ember is 2 ember, de ha azt vesszük azt gondoltam többen lesznek! Mindenestre nem szabadna bánkódni, hiszen erre így derült fény, hogy ki is az, aki igazán foglalkozik velem. Mert az természetesen fontos, hogy 2348. alkalommal végighallgatom sokak siránkozásait, de amikor bejelentem, hogy elköltözöm az orszàgból hoppá, ezek az emberek hamar felszívódnak. Nem is tudom, hány ember mondta, hogy "majd írok, mikor fussunk össze..."  🙂 
 
És ez nagyon picsogósnak hangzik, meg hogy azt akarom, hogy középpontban legyek, de erről szó sincs. 
Vegyük úgy, hogy azt gondolod sokan melletted állnak, aztán történik valami, elmúlik 1-2 hónap és te hiába keresed azokat az embereket, ők sose fognak téged ugyanazzal a szándékkal... egyszóval fosnak a fejedre! Ugye, így már világos? 
Természetesen mikor eljegyeztek jött a számtalan gratuláció és a "ugye meghívsz, ugye lehetek a tanud?!" satöbbi kis figyelemfelkeltő kérdés, amire mind mosolyogtam egy jót, lehajtottam a fejem és próbáltam úgy tenni, mintha baromira egyetértenénk. Öregem, nem.. egyàltalán nem! Mikor valami érdekes vagy negatív történik az életemben ezek az emberek egyből elő kerülnek, azzal a szöveggel;
 
,,uuu de rossz neked, megkérdezem már miért amúgy nem érdekel, sőt ki is röhöglek." 
 
Ilyen emberekkel volt tele az életem. Aztán a 200. "majd kereslek" kijelentés után vártam, vártam és az történt, amit gondoltam.. Semmi! Hiszen, miért is keresne? Sok barátomnak munkát kerestem, segítettem, de a viszonzás elmaradt. Elegem lett a nem létező barátaimból. 
Bármennyire ijesztően hangzik az idegen ország gondolata, ebből fogom megtudni, hogy ekkora távolságból, kit/kiket fogok érdekelni! Muszáj különbséget tennem, mert Még Mindig vannak olyan emberek, akiket fontosnak érzek, de ők valószínűleg nem ugyanolyan szándékkal szoktak felkeresni. Pár hét és úgy is kiderül...
 
Ne haragudjatok, hogy 1 hét kihagyás után éppen egy ilyen blogbejegyzéssel érkezem, de mint tudjuk ez a blog már csak ilyen. :) Mellesleg hetek óta érlelődött már ez bennem, valahova pedig muszáj volt kiengednem magamból..
Tényleg rettentően sajnálom, hogy a maréknyi időmet is az apró 4 éves bébimre (JenniferL) szántam, de mostmár itt vagyok! 

Helyzetjelentés | Palacsinta recept | Évrendező

Szép napot mindenkinek!

Tudom, tudom, eléggé eltűntem mostanában, de az utóbbi hétben háttérbe szorult a blogolás egyéb teendők miatt, viszont most újra itt vagyok és egy különleges bejegyzést hoztam, amiben annyi mindenről szeretnék beszélni, hogy nem is tudom, hol kezdjem... 

Zajlik a vizsgaidőszak, tételek, tételek hátán, de már közel van a vége, látni a fényt az alagút végén. Nemrég olvashattatok egy » posztot « arról, hogy mik az én tippjeim ennek az időszaknak az átvészelésére, illetve egy » másikat « az újévi terveimről. Közös a kettőben, hogy mindegyikben szerepelt a sport, és nem akarok úgy tűnni, mint aki csak a levegőbe beszél, ezért ezentúl Instagramon megörökítve találjátok meg, hogy mikor, mennyit futok. Egyelőre még elég keveset, vissza kell rázódnom, nem akarom, hogy az izomláz, vagy bármi sérülés szünetre kényszerítsen, úgyhogy még csak az egy körömet futom, ami 2,5 km, nem sok, de mégis több, mint a semmi, hiszen tudjuk, hogy "Egy rövid futás jobb, mintha nem futottál volna." Ennek a posztnak a megírásával pedig tudom, hogy még inkább motiválva leszek, mert már leírtam, feketén-fehéren itt van, hogy igenis futni fogok. A legnagyobb kihívás nem is maga a mozgás, hanem az, hogy rávegyem magam ebben a szutyok időben, hogy felöltözzek 86 réteggel és kidugjam az orrom a jó meleg lakásból, de megcsinálom, mert van egy célom, amit egyelőre nem szeretnék elmondani, de talán pár hónap múlva, ha kitartok, Veletek is megosztom. 

Amire már biztos kíváncsiak vagytok, az a fenti képen látható zöld édesség. Talán nem tűnik a legínycsiklandozóbbnak, de megígérhetem, hogy nem fogjátok megbánni, ha kipróbáljátok. A zöld színét a spenót adja, ami kalóriaszegény, rostban gazdag növény és vastartalma miatt is nagyon egészséges. Ahogy szintén még az újévi terveimről szóló bejegyzésben írtam, igyekszem új recepteket kipróbálni, és ez is egyike volt ezeknek az újdonságoknak, ha megjött a kedvetek a kipróbálásához, itt van hozzá a recept:

Hozzávalók:

  • zabpehelyliszt
  • spenót
  • sütőpor
  • édesítő
  • víz
  • tojás

Elkészítés:

A összes hozzávalót keverjük össze és turmixgéppel pürésítsük. A sűrűségét a víz mennyiségével szabályozhatjuk. Ha sűrűbbre csináljuk, könnyebben formázható lesz a tészta. Kevés olajon, kis adagokban süssük ki, és tegyük egymásra a palacsintáinkat. Kedvünk szerint díszítsük! Jó étvágyat!

Végül pedig egy kicsit más téma. Nemrég fedeztem fel ismerősök által egy szuper évzáró & évkezdő füzetkét, amit Évrendezőnek hívnak. Segít átgondolni az elmúlt évet, hogy nyugodtan lezárhassuk, és az új évi céljaink kitűzésében is segítséget nyújt. Arra ösztönöz minket, hogy ne elvárásaink legyenek az új évvel kapcsolatban, hanem azokat elengedve pozitívan álljunk egy új kezdethez. Bár már január fele eltelt, szerintem most sem késő kitölteni, néhány órát vesz igénybe. Nem muszáj kinyomtatni, letölthető digitálisan kitölthető változat is a www.yearcompass.com oldalon.

Még a régi blogomon minden bejegyzés alatt volt egy kis jegyzet arról, hogy állok ma, és szeretném ezt újra alkalmazni, mert próbálok néhány felkúszott kilótól megszabadulni. Itt láthatjátok majd a jelenlegi kedvenc számaimat, és az adott naphoz illő legjobb idézetet is.

Testsúly: 53 kg
Cél: -3 kg
Hangulat: 10/7
Zene: Ed Sheeran - Shape of You
Motiváció: ,,Egy rövid futás jobb, mintha nem futottál volna."

~ Noémi ~

Kedvenc magyar sorozataim II.

Címkék: Személyes Blog

Szép napot mindenkinek! Néhány héttel ezelőtt olvashattatok tőlem egy bejegyzést a kedvenc magyar sorozataimról, amit ha esetleg nem láttatok, de kíváncsiak vagytok rá, >> ezen << a linken megnézhettek. Azóta újabb két sorozattal bővült a kedvenceim listája, amit mindenképp szerettem volna megosztani Veletek is, mert azt tapasztaltam, hogy szokatlanul kevés figyelmet kapnak, pedig megérdemelnék.

Az első ilyen sorozat nem más, mint a 2011-ben bemutatásra került Társas játék, melyben Léna (Martinovics Dorina) és az őt körülvevő emberek életét követhetjük nyomon, akiket mind-mind külön történetszálon mutat be a sorozat, de valójában mindannyiuk élete valahol összefonódik. ,,Lénát egy óvatlan kerékpáros elüti az utcán. A gyorshajtó nem más, mint Dávid, az egykor törekvő, sikeres marketing guru, aki ma büszke biciklibolt-tulajdonos. Bár a lány nem emlékszik rá, valaha iskolatársak voltak, és Dávid fülig szerelmes volt belé. A baleset randihoz vezet, ám első csókjukat váratlan telefonhívás akadályozza meg. Dávid elrohan, Léna megsértődik; románcuk véget ér, mielőtt még elkezdődhetett volna. Gabinak, a nyíltszívű könyvelőnek még ennyi szerencséje sincs a szerelemben. Netes társkeresőkön keresi az igazit, de a vakrandik rendre csalódással végződnek. Judit és Iván látszólag megtalálták a boldogságot egymás oldalán; gyönyörű gyerekeiket jómódban nevelik. De a háziasszony azt gyanítja, hogy férje más nőknél is beveti ellenállhatatlan sármját. Három élethelyzet indul el meglepő, szívszorító és szívmelengető irányokba Budapesten." (Port.hu) A Társas játékot olyan színészek színesítik előadásukkal, mint Thuróczy Szabolcs, Balsai Mónika, Pokorny Lia és néhány részben még Rudolf Péter is feltűnik. Sajnos csak két évaddal rendelkezik, de a második évad végére egy teljesen kerek történetet kapunk, így nem lesz hiányérzetünk a befejezéssel kapcsolatban. A történet tele van fordulattal, izgalommal, románccal, gyakran csal mosolyt az arcunkra, így mindenkinek szívből ajánlom!

A második magyar sorozat, ami mindenképpen említést érdemel az HBO Aranyélet c. alkotása, mely politikától mentesen egy komoly társadalmi problémát fogalmaz meg, amit a Miklósi család hétköznapjainak bemutatásával tár elénk. ,,Miklósiék irigylésre méltó életet élnek. A családfő sikeres vállalkozó, a feleség egy hajléktalanokat segítő alapítványnál önkénteskedik. Lányuk osztályelső, és még a család feketebáránya, a lázadó kamasz fiú is igazi tehetség, épp a rapkarrierje beindításán ügyködik. A fényűző aranyélet azonban csak látszat. Miklósiék gondosan eltitkolják, hogy súlyos hiteltartozásuk van; hogy a luxusvilla, amiben laknak, a család maffiózó barátjáé; és hogy kisebb-nagyobb bűncselekményekből tartják fenn az életszínvonalukat. Amikor elérkezik a pillanat, hogy a családfő besokall, és elhatározza, hogy jó útra tér, az idill hamar semmivé foszlik. Kiderül, hogy mindenkinek eltérő elképzelései vannak a boldogulásról." - írja a Port.hu a sorozat rövid leírásaként, melyet jobban talán nem is lehetne megfogalmazni. A sorozat arra sarkallja nézőit, hogy elgondolkodjanak egy nagyon fontos mai MAGYAR társadalmi problémán: Vajon lehetséges-e ma Magyarországon tisztességes úton nagy vagyonhoz jutni? Az Aranyéletet már az HBO Europe többi országában: Bosznia-Hercegovinában, Bulgáriában, Csehországban, Horvátországban, Lengyelországban, Macedóniában, Romániában, Szerbiában és Szlovéniában is bemutatták. A sorozat első két évada akkora rajongótábort hozott, hogy már petíció is indult a folytatásért, amit >> itt << tudtok aláírni, viszont tudni kell, hogy hatalmas költségvetésű sorozatról van szó, így a folytatás nem csak a nézők lelkesedésén, hanem elsősorban az anyagi háttéren múlik.

Kedvet kaptál valamelyik sorozathoz? Esetleg láttad már őket?
Oszd meg velünk gondolataidat!

~ Noémi ~

2017 - mit várok töled?

Noémitől is olvashattatok már egy ilyen posztot, de ez a bejegyzés az én kis listámban is szerepelt... :) Ez az év már januárban rengeteg új dolgot fog hozni magával, így nem félek kimondani: rettenetesen félek az új dolgoktól, kihívásoktól, amik rám várnak. Azonban nem árt hozzátennem, hogy ha még csak 50%-ban, de sikerül elérnem, amit itt leírok most nektek már attól rettentő elégedett és boldog leszek.. hogy sikerülnek-e ezek a célok, azokat 2017. végén megtudjuk. 

 
1) Beilleszkedés egy új családba
Ezen nincs mit túl magyarázni, akik olvasták a blogon az eljegyzésről szóló posztot tudják, hogy költözöm Németországba. Méghozzá a vőlegényem édesapjához és az ő családjukhoz "csatlakozom". Ez a helyzet nagyon idegen lesz, be kell valljam igazán izgulok, de inkább a félelem az, ami jobban felemészt. Bár ismerem már a kinti családot, nincs velük problémám, mégis hatalmas megfelelési kényszer lett urrá rajtam, pedig még ott sem vagyok! Tudom, hogy itt nem tudok másra támaszkodni, csak magamra illetve egy kis részben a vőlegényemre. Nem árt hozzátennem, hogy ő nagyobb előnnyel indul, hiszen az apukája vele lesz, míg én távol maradok mindenkitől. Az első pár hónap elképesztően kemény lesz, ezt mindenki borítékolta és mi is tisztában vagyunk vele... Azonban, ha azt vesszük 2017. nekem óriási változással kezdődik, ami kifog hatni a jelenlegi életemre. A beilleszkedés egyik kulcsfontossága, hogy az 'anyóstól' kapott szakácskönyvet hasznosítani tudjam, hiszen az eddigiek folyamán 21 év alatt nem sikerült elsajátítanom a főzést, mint tudományt (tudom katasztrófális vagyok).
 
2) Életmódváltás
Itt jön az a rész, amit ámbár tavaly (2016) elhatároztam, mindösszesen január első két hetében tartott ki.. nos.. igen. Tipikus. Viszont egy tökéletes társam is akad a "bajban", ugyanis a vőlegényem is úgy döntött, hogy nem árt kicsit izmosodnia, így ha nem is olyan drasztikusan mint én, ő is szeretné eltünteni a minimális kóla pocakját és kockákat tenni a helyükre! Én természetesen pártolom, hogy még dögösebb vőlegényem legyen, szóval együtt megyünk bele a mély vízbe. 
A fent említett új élethelyzet mellett azt hiszem ez az, amit mégis első helyre tennék, mert a plusz kilók jönnek, de nem mennek... amire legfőképp kihat az önbizalmam, ami a béka feneke alatt van. :) Nem hazudok nehéz tükörbe nézni, sőt inkább kerülöm is őket! Ezért döntöttem úgy, hogy ha már új ország, új szokások. Nagyon remélem, hogy a lelkesedésem nem fog lankadni és kitartok, amíg csak lehetséges, amíg elégedett nem leszek. Emellett természetesen tisztában vagyok azzal, mennyire lusta (disznó) vagyok, tehát őrülten kemény lesz eljárni kondiba, futni odafigyelni az étkezésre. A mozgás még csak-csak, nálam az étkezésre kell nagyobb hangsúlyt fektetni. Szurkoljatok!
 
3) Első lakás, első kihívások
A legtávolabbi tervem a 2017.-es évre. Ugyanis első sorban, ez attól függ sikerül-e hamar munkát találni Németországban, sikerül-e pénzt keresni úgy, hogy azt be is tudjuk fektetni egy albérletbe a későbbiekben. Azt hiszem nem fogok újdonságot mondani, hogy az itthoni fizetés merőben eltér a kintiekhez képest, így nem őrültség erre vágyni még ebben az évben! A barátommal egyelőre úgy indulunk ki, hogy szeretnénk minél előbb dolgozni a fizetést elosztani az édesapjának és a másik részét pedig azonnal félretenni. Odakinnt azt mondták hamar meglesz rá a pénz, tehát én is ebben bízom. Emellett, míg vendégeskedünk bőven lesz időnk nyelvet tanulni, emberekkel ismerkedni, kitudakolni jó helyünk van-e külföldön. Én magamtól sosem költöznék el itthonról Magyarországról, mert ragaszkodom a családomhoz és mindennek ellenére ők fognak a legjobban hiányozni. Bízom benne, hogy nyáron/ősz elején sikerül találnunk VÉGRE 4 év után egy közös otthont, amit közösen használunk, csak mi ketten és senki, de senki nem zavar minket... :) 
 
~ Floo ~

TAG 5.0 - Újévi kérdések

Címkék: Tag Személyes Blog

Itt vagyunk 2017. legelején, mi mással kezdhetnénk ezt az évet és a januárt, mint egy TAG kérdéssorral. A Fitspiration októberi újranyitása óta, ez már az 5. ilyen típusú bejegyzés, reméljük szeretitek őket! Ezek a kérdések természetesen az új évvel kapcsolatosak, igyekeztünk jókat összeírni nektek, hogy legyen mit olvasgatni. 
 
1. Mi volt az újévi fogadalmad?
Floo: Igyekeszem a félős, negatív Floo-t háttérbe helyezni. A pesszimista énemet már jó régóta szeretné a barátom és én is "eltörölni", de még 3 és fél év alatt sem sikerült tisztán megszabadulnom ettől. Örülnék, ha jó szemmel nézném a világot és ne mindig, csak a rosszat vegyem észre magam körül. 
Noémi: A legeslegelső a listámon a rendszeres sport, mert sajnos elég rendszertelenül jártam futni az elmúlt évben és nagyon hiányzik az az energia, amit adott. Emellett az étkezéseimbe szeretnék néhány változtatást hozni, végül pedig okosabban szeretnék költekezni 2017-től.
 
2. Milyen márkájú pezsgőt ittál szilveszterkor?
Floo: Almás ízű gyerekpezsgő. :) igazi vadállat vagyok!
Noémi: Törley.
 
3. Kivel töltötted a szilvesztert?
Floo: Kivételesen hosszú évek után a családommal. :)
Noémi: Én is itthon töltöttem, a családommal és a barátommal.
 
4. Milyen színű sminket viseltél szilveszterkor?
Floo: Nem használtam sminket..
Noémi: Mivel itthon voltam, nagy bánatomra én sem készítettem ünnepi, extracsillogós sminket. Talán majd vizsgák után, farsangkor összejön egy buli, ahol ezt pótolhatom! :P
 
5. Milyen sminkmárka volt a kedvenced 2016-ban? 
Floo: Maybelline
Noémi: Nekem is egyértelműen a Maybelline! A The Nudes palletta most az abszolút favorit nálam, nem beszélve a Floo által ajánlott Lash Sensational szempillaspirálról. ^_^
 
6. Hol töltötted a szilveszter estét? 
Floo: Otthon.
Noémi: Én is otthon voltam.
 
7. Min szeretnél változtatni 2017-ben? 
Floo: Az életmódomon. De erről lesz is egy bejegyzés! ;)
Noémi: Az első kérdésben leírtakon.
 
8. Hiszel abban, hogyha lencsét eszel akkor sok szerencséd lesz az évben? 
Floo: Nem, de igazából minden évet ezzel indítunk!
Noémi: Nem hiszek. Még sosem jött be! :D
 
9. 2016 legjobb emléke mi volt? 
Floo: Szilveszter előtt egy nappal megkérdeztem a barátom, mi volt számára a legjobb az évben; "Az arcod, amikor megkértem a kezed!" - ez a pillanat, ez a mondat, no meg az eljegyzésünk a kedvenc emlékem 2016-ban! ♥
Noémi: Hú, ez egy fogós kérdés. Talán a húgom szalagavatója volt az év legnagyobb élménye.
 
10. Mi volt 2016-ban a kedvenc filmed vagy sorozatod?
Floo: Amerika Kapitány - Polgárháború, de a Szövetségesek is nagyon megfogott. Sorozatból pedig The Walking Dead... :P
Noémi: Kedvenc filmem nem volt, de elég sok sorozatot néztem. Az utóbbi hetekben találtam rá az Aranyélet c. magyar sorozatra, ami szerintem minden idén látott sorozatot felülmúlt. Alig várom a 3. évadot!
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!